Natsume Yuujinchou Shi

A szomorú emlékeket, amiket el akarsz felejteni. Mindet felfalom neked.

FOLYTATÁS

A Natsume Yuujunchou Shi immáron negyedik évada a közkedvelt Natsume Yuujinchou sorozatnak. A rajongóknak mindössze egy évet kellett várniuk a következő évadra. Ehhez hűen az anime elején van is egy kis összefoglaló, mikor Natsume elmondja, hogy mi is történik vele, és milyen változások után ment át az elmúlt évadok alatt. Ez egy korrekt kis összefoglaló, bár semmi olyat nem mondanak el benne amit az ember elfelejthetett volna Natsuméról. A harmadik évad után kicsit csökkent a lelkesedésem. Azt gondoltam, hogy egy fordulatra még jó sokat kell várni, ha egyáltalán lesz, és Natsume is elveszíti azokt a tulajdonságokat amik miatt megszerettem őt. Ám a negyedik évad mindent helyre hozott. Sőt, megkockáztatom, hogy a széria legizgalmasabb évada volt a Natsume Yuujinchou Shi.

TÖRTÉNET

Natsume Takashinak születésétől kezdve van egy furcsa képessége. Látja azt amit mások nem. Natsume egész életében képes volt kommunikálni a youkai szellemekkel. Szülei halála után családtagtól családtagra vándorolt, ugyanis senki sem akarta befogadni a különös Natsumét, aki folyton ijesztő alakokat lát. Hamarosan megérti, hogy erről jobb nem beszélni, és teljesen bezárkózik. Végül egy kedves házaspárhoz kerül, ahol úgy tűnik végre elfogadják. Azonban az eddig megtűrt szellemek hirtelen agresszívak lesznek Natsuméval az új faluban. Üldözik és rendszeresen megtámadják. A fiúnak nincsen más választása ilyenkor mint egy szentélyhez menekülni, ahol a szellemek nem bánthatják. Egy ilyen menekülés során feltör egy pecsétet, és kiszabadítja Madarát a nagy erejű szellemet, aki jelenleg egy szerencsemacska képében tűnik föl. Hála neki a fiú megtudja, hogy a nagymamája Natsume Reiko is látta a szellemeket. Ám Reiko azzal szórakozott, hogy legyőzte őket és nevük elvételével a szolgájává tette őket. A neveket egy füzetbe gyűjtötte amit irónikusan Barátok könyvének nevezett el. Madara elmagyarázza, hogy mekkora erő lakozik a könyvben, így Natsume megérti, hogy a szellemek fele a könyvet akarja, a többi pedig a nevét akarja visszakapni. Madara Natsume testőre lesz azzal a feltétellel, hogyha a fiú meghal akkor megkapja a Barátok könyvét. Azonban Natsume nem vágyik szolgákra, ezért kézségesen visszaadja a neveket. Madara nagy fájdalmára a Barátok könyve egyre vékonyabb lesz. Natsume pedig hamarosan felismeri, hogy talán ezeket a lényeket mégsem kell annyira gyűlölnie mint eddig tette. Bár továbbra sem szereti őket, de segít nekik. Talán még barátokat is talál.

GRAFIKA

Egyre több erős youkai tűnik föl a történetben. Ezeknek a youkaioknak pedig már nem állati a formájuk. Sokkal jobban hasonlítanak emberekre, illetve a gonoszak, szörnyekre. Ez pedig sokkal színesebbé teszi a képivilágot. Viszont Natsume sok helyre ellátogat. Idegen vidékekre, erdőkbe, szomszédos falukba és városokba. Ezek viszont cseppet sem különböznek Natsume már jól ismert környezetétől. A változást inkább csak Natsume viselkedésében észlelhető. Például, hogy egy messzebbi erdőben idegenül mozog, vagy feltörnek az emlékek a rég nem látott városokban.

SZEREPLŐK

Hiiragi: Még az első évadban ismerhettük meg, mikor a kezdeti konfliktus után Natori szolgálatában áll. Bár Natori megveti a youkaiokat, mégis úgy tűnik, hogy Hiiragihoz áll a legközelebb. A zárkózott és csöndes youkai pedig érdekes kapcsolatba kerül Natsumeval is. Egészen megkedvelik egymást. Sőt, a mindig kemény Hiiragi úgy tűnik egészen gyengéden viszonyul Natsumehoz mikor a fiú megmenti őt.

Misuzu: A barátok könyvében szereplő egyik youkai. Bár eredetileg ős is azért látogatta meg a fiút, hogy visszakapja a nevét, de később megkedveli Natsumet. Olyannyira, hogy ebben az évadban sokszor Misuzu siet Natsume segítségére, mikor Nyanko - sensei nem tud mellette lenni. Tiszteli és kedveli Natsumet, holott egy nagy erejű youkai. Mégis jó, hogy Natsume mellett nem csak egy magas rangú ayakashi van.

Nanase: A Matoba család egyik szolgája. Ő maga is ördögűző, és megvan a képessége, hogy érzékelje az ayakashikat. Első találkozásra Nanase nem tett túl jó benyomást a nézőkre, hiszen gátlástalanul megtett mindent a siker érdekében, és elvakultan szolgálja a Matoba családot. Ebben az évadban azonban egy rövid találkozás után kiderül, hogy az ő sorsa is nehéz volt a képessége miatt. Valamint, hogy mennyire esendő is ő, csakúgy mint a többi ember.

NEGATÍVUMOK

Annak ellenére, hogy a Natsume szerint barátaival kapcsolata elmélyült, és sokkal bensőségesebb lett, még mindig végtelenül udvarias velük. Még mindig nincsen meg benne az az önfeledt csipkelődés, az a vidámság és fesztelenség, ami közte és Nyanko - sensei között fellelhető. Bár Tanumával nagyon jól megértik egymást, még mindig úgy érzem, hogy ez egy kierőszakolt baráti kapcsolat, mert kellett egy a történetben, de nincsen igazán kidolgozva. A többiekkel még megérthető ez a kis távolságtartás, de Tanumával minden tényező adott, hogy igazán szoros barátságot tudjon kialakítani. Ebben az évadban is rentgeteg az utalás Reikora, de még a Nyanko - senseiel való kapcsolatára is. Ő maga mondja el, hogy csak két embert nézett meg igazán jól magának, Natsumet, és Reikot. Ezek ellenére Natsumeban még mindig nem ébredt föl a kíváncsiság, hogy őt kérdezze a nagymamájáról, holott nyilván ő tudja a legtöbbet. Legalábbis többet mint valami távoli rokon aki csak pletykákat hallott Reikoról. Ebben az ügyben még mindig nem történt előre lépés, és úgy gondolom még jó ideig nem is tudunk meg ennél konkrétabbat. Míg az előző évadban Natsume, addig ebben Nyanko - sensei karaktere laposodott el kicsit. A senseinek nincs is akkora szerepe, sokszor válik külön Natsumetól, és a legtöbbször érthetetlen, hogy miért nem segít neki, vagy könnyíti meg a helyzetét annak érdekében, hogy a védence ne kerüljön veszélyes helyzetbe. Sajnos ebben az évadban a szerepe kimerült azzal, hogy folyamatosan etetni kell őt. Mind a tanácsai, mind a történetei lecsökkentek. Csak remélni tudom, hogy a következő évadban visszatért úgy ahogy megismertük.

POZITÍVUMOK

A készítők valószínűleg belátták, hogy az epizódikusság miatt nem igazán lehet kibontani a történetet. Bár nem hagyták el telljesen a jól megszokott formát, de raktak bele történet szálakat melyek összefonódnak, vagy éppenséggel több részen keresztül tartanak. Így megmaradtak a szép, egy részes, megható történetek, és teret engedtek z izgalmas, kicsit félelmetes sztoriknak is. Ezáltal pedig megismerhetünk igazán gonosz youkaiokat is. Nem csak azokat akik gyűlölik az embereket, és ezért borsot törnek az orruk alá, vagy ijesztgetik őket. Ezek olyan youkaiok akik kelepcét állítanak annak érdekében, hogy fölfalhassák társaikat. Ezek a történetek pedig tényleg izgalmasak. Ezek mutatják meg igazán azt, hogy milyen veszélyes is ha egy ember mind a két világban létezhet. Natsume végre elkezdett érdeklődni a nagymamájáról. Igaz, hogy a legrosszabb helyen kezdi, és nagyon furcsa dolgokat is tesz, de legalább tesz valamit. Így talán lassan Reiko történetében is lesz valami előre lépés. Natsume élete pedig egyre világosabb lesz előttünk. Persze eddig is voltak kis történetek, hogy hogyan maradt ki a legjobb dolgokból, hogyan bántották őt az iskolában és a családoknál, de az az igazán mély fájdalom az árvasága miatt sosem mutatkozott meg. Legalábbis eddig. Mikor az évad végén Natsume megkeresi a régi házukat, millió emlékbe botlik. A kedves párba akik tényleg megpróbálták szeretni, a lányukba aki nem tudta őt sosem elfogadni, egy rémisztő ayakashiba aki meg akarta őtt szállni, és persze a szülei emlékébe. Rentgeteg érzet, visszaemlékezés és fájdalom van ezekben a részekben. Ez pedig kicsit talán választ is ad arra, hogy Natsume miért ilyen távolságtartó még mindig, és, hogy valószínűleg ilyen is lesz egész életében. Ez viszont nem baj, hiszen éppen ezért olyan értékesek azok a kapcsolatok, amikben az igazi valóját láthatjuk.

AJÁNLÁS

Az eddigiek közül (talán az elsőt leszámítva) ez a legélvezhetőbb évad. A régi fakó dolgok új árnyalaban tűnnek föl, és izgalmas új történeteket is megismerünk. Aki úgy érzi, hogy föladná, mert ez nem egészen az ő műfaja, annak is merem ajánlani ezt az évadot még utolsó kitartásnak, mert itt tényleg megjelenik már valami új. Akik pedig szerették az eddigi évadokat, azok ezután is szeretni fogják őket.

10/8

Következő: Natsume Yuujinchou Go

 

Ajánló
Kommentek
  1. Én