Kono Subarashii Sekai ni Shukufuku Wo!

ÉLET A FÁNTÁZIA VILÁGBAN

Az igazán neet anime szereplők gyakran vágyódnak el saját kis bedobozolt életükből, hogy részesei lehessenek, egy izgalmasabb, színesebb világnak, amit a játékokon keresztül nem csak, hogy kiismertek, de hatalmas sikereket is elértek. Álmuk gyakran teljesül is, és valamilyen úton módon, sikerül bekerülniük egy ilyen világba. Akár benne ragadnak abban (SAO), akár bevonzák őket oda valahogyan, és többé nem akarnak távozni (No Game No Life). A KonoSuba abban rendhagyó, hogy a főhős második életét tölti ebben a világban, és ő maga sem tudja eldönteni, hogy miért is vágyott annyira ide.

TÖRTÉNET

Kazuma szinte sosem mozdul ki otthonról. Ül egész nap egy sötét szobában és játszik. Nincsenek barátai, se szoros családi kapcsolatai. Lényegében teljesen egyedül van. Egy igazi neet. Egy szép napon azonban muszáj kimerészkednie az utcára, mikor is meg akar venni magának egy játékot. Bár a vásárlás sikeres lesz, a nap többi része nem alakul valami jól. Miközben Kazuma az utcán sétál felfigyel egy lányra aki kilép egy közeledő autó elé. Kazuma hősiesen löki el a lányt az útból, ám a következő pillanatban már arra eszmél, hogy egy istennő, Aqua magyarázza el neki, hogy hogyan halt meg. Kazumának nincs szerencséje, a lány nem volt életveszélyben, és ő is csak a sokban halt meg, mert azt hitte el fogják ütni. Kazuma úgy érzi halála is olyan hiábavaló és nevetséges mint egész élete. Aqua azonban alkut ajánl neki. Kazuma a mennybe kerülhet, vagy megtarthatja az emlékeit és fizikai valóját egy mázsik világban ahol létezik a mágia. Cserébe viszont meg kell szabadítania a világot a gonosz démon királytól. Kazuma boldogan vállakozik a küldetésre. Az istennő megengedi, hogy a fiú magával vihessen valami különleges tárgyat vagy képességet, ám Kazuma Aquat választja, és magával rángatja az istennőt a másik világban. Kazumanak hamarosan rá kell eszmélnie, hogy Aqua teljesen hasznavehetetlen, és ebben a világban sokkal nehezebb boldogulni, ráadásul nem is olyan szórakoztató mint, ahogy az elsőre tűnik

GRAFIKA

Igazából eléggé szokványos az egész. Nem különleges de nem is rossz, eléggé átlagos. Viszont a szereplők megjelenésében van valami fura. Főleg Kazuma arca változik sokat. Egyik pillanatról a másikra teljesen megváltoznak a vonásai. A mellékszereplők külseje teljesen jelentéktelen. Izmos, színes ruhákban rohangáló emberek, teljesen beleolvadnak a környezetükbe. A környezet sem valami érdekes. Középkori helyszín, ami nagyin színes és villódzó. Harcok igazán nincsenek, inkább néhány ütés ha úgy tetszik. Ezek jól vannak kivitelezve, de tekintve, hogy a szereplők egy évad alatt nem sokat fejlődnek, így a képességük sem lesz látványosabb, vagy jobban kidolgozott.

SZEREPLŐK

Kazuma: A mi szerethető főhősünk. Kazuma, bár próbál kedves lenni a környezetéhez, de alapvetően a maga érdekei hajtják. Az a célja, hogy sok pénzt szerezhessen, és kényelmes életet éljen ebben az új, számára még ismeretlen világban. Ez a cél viszont szinte elérhetetlen ilyen társak mellett, így kétségbeesését is át tudjuk érezni. Másik életével ellentétben, ebben az újban nagyon tevékeny. Bár ő a legalacsonyabb szintű egyén a csaptban, még így is ő a legrátermettebb, és a legjobb vezető. Mindig segít szerencsétlen kis társain.

Aqua: Egy nagy hatalmú istennő, aki így magas rangot tud elérni ebben a világban. Főleg gyógyító képességei erősek, ám ezeket harc közben nem mindig tudja hasznosítani. Kazuma őszinte sajnálatára azonban az intelligenciája átlagon aluli, és nem is igazán fejlődés képes. Aqua kétségbeesetten akar visszatérni otthonába, és minnél hamarabb el akarja hagyni ezt a világot. Bár Kazuma még neki veszi a legnagyobb hasznát, ám helyzetét mégis megnehezíti, hogy Aqua elvárja, hogy istennőként tekintsenek rá, és tiszteljék. 

Megumin: Egy magasrangú varázsló, aki állítása szerint a legkifinomultabb robbanó mágiát használja. Bár Megumin varázslata tényleg nagyon erős és pusztító, ám csak egyszer tudja bevetni mivel használata annyira lemeríti, hogy azonnal összerogy, és Kazumanak kell mindenhova cipelnie magával. Őszinte sajnálatára Megumin nem hajlandó megtanulni más képességeket, mivel csak ezt tartja méltónak magához. 

Darkness: Egy kereszteslovag, Kazuma utolsó reménye. Darkness pedig valóban nagy segítség lenne a csapat számára, ha legalább egy támadása betalálna. Ugyanis Darkness sosem talája el az ellenfelét, bármennyire is igyekszik elérni célpontját. Ezenfelül még eszméletlenül perverz is, így nagyon könnyen elkalandozik ha valami büntetésről van szó a számára.

NEGATÍVUMOK

Kazuman kívül az összes szereplő unalmas. Aqua még a történet elején egészen érdekes volt, de mostanra ő is lekorlátozódott. Mivel lényegében csak ez a négy szereplő emelkedik ki a történetből, ezért velük kell gazdálkodni. Őket elnézni pedig meglepően unalmas. Megumin és Darkness konkrétan idegesítőek, és olyannyira jellemtelenek, hogy fel se tűnne ha esetleg nem szerepelnének többet. Nem alakulnak ki közöttük emberi kapcsolatok. Persze Kazuma zavarba jön ha egy lány túl közel megy az arcához, de nem tudjuk, hogy ez igazi vonzalom-e? Esetleg ők barátok? Vagy tényleg csak kollégáknak tekintik egymást. Gyanítom, hogy barátok akarnak lenni de azt meg valahogy jelezni kéne, hog itt amúgy érzelmek is vannak, a lányok között is. Bár egy csapat mégis olyan mintha csak Kazumat ismernék. Sajnos a küldetésik is unalmasak. Még a legvégén lévő boss harc is annyira kiszámíthatóra és nevetségesre sikeredett, hogy el sem akartam hinni, hogy most ez a végjáték. Ám a legnagyobb baj nekem mégis csak az volt, hogy minden annyira hétköznapi és unalomig ismételt. Jól ismerjük már ezt a középkori fantasy világot, a benne lévő szörnyeket és szereplőket. Semmi újat nem tudtunk meg. Néha megcsillan, hogy itt van kultúra, szokás, hagyomány, királyi család, főgonosz, de ezeket még egyszer sem láttuk. Remélem, hogy ez majd idővel kibontakozik.

POZITÍVUMOK

 Kazuma az egyik legszerethetőbb főhős akit valaha láttam. Nagyon át lehet érezni élethelyzetét. Persze ha most valakit megkérdeznek, hogy nem akarsz-e a kedvenc játékodban vagy filmedben élni, akkor lehet sokan igent mondanának, bele sem gondolva, hogy később mennyire fog hiányozni az otthonod. Kazuma is beleesett ebbe a csapdába. Bár a legtöbb poén eröltetett és nyögve nyelős, de Kazuma hoz magával valami elemit, amin tényleg tud nevetni az ember. Ötletes a fejlődési rendszer, ahogy a kártyájukon választhatják ki, hogy milyen képességeket akarnak megtanulni, és ott hordják minden adatukat. Valamint még szép az is, ahogy Kazuma ehhez a világhoz áll. Nem kedveli különösebben, azt is látja, hogy mennyire rossz ötlet ebben a középkori világban élni, egyáltalán nem tiszteli a nőket, pontosabban harcol az egyenjoguságukért, és látja, hogy mennyire visszás is itt élni.

AJÁNLÁS

Jó ötlet, rossz kivitelezés. Csak azért nem beszélek le senkit erről az animéről mert már belekezdtem a második évadba ami klasszisokkal jobb mint ez az első. Szóval akinek van ingere az várja ki. Kazuma miatt megéri elmerengeni ezen a történeten, de alapvetően szerintem nem annyira humoros mint ahogyan azt páran állítják.

10/6

Következő: Kono Subarashii Sekai ni Shukufuku Wo! 2

Ajánló
Kommentek
  1. Én