Hunter x Hunter

Élvezd a kitérőket! A lehető legjobban.

ELŐZMÉNYEK

Nos rászántam magam, hogy ismét belefogjak egy never endinges animébe. A Hunter x Hunterről még kb. fél éve láttam egy fotót, egy igen drámai jelenetéből ami nagyon meghozta a kedvem. Az már mellékes, hogy mint kiderült számomra ez a jelenet nem abban az animében volt. Egyébként van egy eredeti Hunter x Hunter, majd 2011-ben elkészítették neki a 148 részees remakejét. Ez a híresebb, szebb a grafikája és elvileg kerekebb is a történet. Gondoltam arra is, hogy megnézem mind kettőt és akkor írok egy összehasonlító elemzést, de egyenlőre ez is megteszi. Szóval fél év várakozás után rászántam magam és megnéztem az ötvenediket. Két hónap alatt át is rágtam magamamat rajta. Mikor befejeztem az volt az első gondolatom, hogy nem írom meg a kritikát csak egy bocsánatkérő bejegyzést, hogy most nem tudom mihez fogjak. Nem is csak azért mert túl hosszú volt, és nehéz átfogó kritikát írni, hanem mert ez az anime kész, ez komolyan mondom....na de ez még túl korai.

Never Ending

Nincs túl nagy tapasztalom etéren de azért megpróbálom röviden összefoglalni, hogy számomra milyen is egy igazán jó never endinges anime, amire akár 400 rész után sem unsz rá. Harc. Valahogy az én fejemben nem jelenik meg egy 700 részes sorozat egy kapcsolat alakulásáról. Nem mondom rohadt érdekes lenne számomra, de szinte biztos, hogy megbukna, és még én se tudnám egyben végignézni. Gondoljátok el ha a Bokura ga ita 400 rész lenne.... Ki szenvedett volna jobban, a szereplők vagy mi? Nem véletlen, hogy a Naruto, Fairy Tail, Inuyasha stb. az érzelmek ellenére mindegyikben elég komoly harcok vannak. Ha pedig harc akkor mindenképpen érdemes beletenni valamilyen világba. Hiszen sokkal könyebb lenyomni a torkunkon, hogy azért ugranak az emberek szaltókat az űrben mert ebben a világban a gravitáció nem létezik. Többszáz rész pedig tökéletesen alkalmas arra, hogy gyönyörűen kibontsuk egy varázsvilágot. Örök hiba mikor 23 részbe próbálnak beleszuszakolni nem csak egy kerek sztorit de még egy konkrét világ kultúráját és történelmét is. Hogyan??? Lehetetlen ezt úgy megoldani, hogy még élvezhető is legyen. Valamint egy igazán jó never endinges több pólusú. Ha sok a harc meg az erőszak akkor nyilván sok érzelem kell bele. Nyilván a legjobb mód erre a szerelmi kapcsolat. Hiszen ez annyi lehetőséget ad. Így lehet kapcsolat fejlődés is, és rentgeteg drámai pillanatot eredményezhet. KARAKTEREK. Nyilván irdatlanul sok szereplő belefér ezekbe az animékbe, de mégis csak kell egy főmag, lehetőleg egy főszereplő aki jó. Legyen célja, legyen karaktere, ne csak egy tucat ember legyen. Ebbe persze beletartozik a jó főgonosz is. Vagy legalább valami ellenfél akire várakozunk, fölkészülünk, stb. Ezeken felül ez lehet valakinek nem olyan lényeges...de a zene. A visszatérő motívumok, hogy pl mikor egy karakter harcol akkor az a bizonyos dallam szól alatta.

TÖRTÉNET

Az alap történet szerint a 12 éves Gon a Bálna-szigeten éli nyugodt kis életét a nevelőanyjával. Apja Ging még csecsmőkorában elhagyta a fiút annak érdekében, hogy profi vadász lehessen. Ugyanis a világ titkait és rejtelmeit felkutató emberek a vadászok. Gon megakarja tudni miért is választhatta apja helyette a hivatását. Ezért úgy dönt ő is leteszi a vadászvizsgát. Ezután hét hosszúrészre bontottam az animét amiket most vázlatosan összeírok.

Vadász vizsga: Gon itt ismerkedik meg a későbbi főszereplőkkel. Kurapicával aki azért akar vadász lenni, hogy megbosszulhassa kiírtott klánját. Leorió akinek az orvossá váláshoz pénzre van szüksége. Valamit itt tűnik föl Gon későbbi legjobb barátja, a szintén 12 éves Killua, aki egy profi bérgyilkos család tagja és csupán csak szórakozásból érkezett. Valamint megismerjük Gon ellenfelét, a mágus Hisokát, aki perverz élvezeteket nyer a fiúk fejlődéséből.

Killua kiszabadítása: A vizsga után Killua hazatér családjához ahol szökése miatt különböző kínzásoknak vetik alá. Gon, Kurapica és Leorió pedig elmennek, hogy kiszabadítsák. Csakhogy korántsem olyan könnyű bejutni egy profi bérgyilkos család házába, pláne ha még az ajtó is 50 tonnát nyom.

A mennyek arénája: Gon és Killua erősödni akar, valamint Gon meg akar küzdeni Hisokával, ugyansis míg be nem moshat neki egyet addig nem érzi magát igazi vadásznak. A mennyek arénája egy olyan torony ahol az emberek megküzdhetnek egymással majd győzelmükért cserébe pénzt kapnak, valamit egy emelettel följebb juthatnak a toronyba. A két fiú itt ismerkedik meg Wing-sannal aki egy nen mester. A nen egy olyan harcmúvészet aminek segítségével megnyithatod az aurádat és azzal harcolhatsz. Ráadásul mindenféle képességekre is szert tudnak tenni. Gon pedig ismét összefut Hisokával.

Az aukció: Kurapica nyomra lel. Megtudja, hogy a csládját kiírtó fantom társulat a világ legnagyobb aukciójára érkezett, hogy kirabolhassa azt. Így a fiú testőrként bejut az aukcióra. Eközben Gon és Killua üzenetet kapnak Gingtől. Meg kell szerezni egy Ging által készített játékot, a Greed Islandot, amivel csak vadászok képesek játszani. A fiú abban reménykedik, hogy ott nyomot talál apjához. Csakhogy a játék kezdő licitje 8 milliárd, és egy különös milliárdos el is kezdi őket fölvásárolni.

Greed Island: Gon és Killua bejutnak a játékba. Itt ismerik meg Bisuket, Wing-san mesterét, aki végre igazán erős nen harcost farag belőllük. Hamarosan Gon rájön, hogy apja azért alkotta meg a játékot, hogy őt igazán megedze. Csakhogy megjelenik egy sorozatgyilkos csapat, a robbantók, akik képesek a játékban is ölni (kis SAO)

Hangyák: Egy kódnevet követve Gon úgy gondolja végre megtalálta Ginget. Csakhogy a férfi akihez eljutnak nem más mint Kaito, Ging tanítványa. Gont haraosan nagyon szoros barátság fűzi a férfihoz, így Killuával úgy döntenek, hogy elkísérik Kaitót legújabb küldetésére. A férfi kimérahanygák után nyomoz. A valóban hangy nagyságú egyedek szaporodás nagyon különleges. Ugyanis a királynő különbőző fajok elfogyasztása után, képes utódainak továbbadni az elfogyasztott állatok DNS-eit. Így a kimérahangyák az évek alatt tökéletesítették fajukat. Azonban Kaitó úgy sejti a jelenlegi királynő mérete meghaladja a 2 métert. Valóban: a királynő nem csak magas de inteligens is, így hamar rájön, hogy az ember a legalkalmasabbak arra, hogy táplálékul szolgáljanak. A születendő hangyák nem csak erősek és inteligensek, de képesek nent is használni. A vadászoknak sietniük kell, ugyanis hamarosan megszületik a király. Akinek ereje, minden emberét fölül fogja múlni.

Elnökválasztás: A vadászoknak új elnököt kell választaniuk. Ezért a zodiákusok, vagyis az előző elnök által elismert harcosok, üléseznek. Köztük Ging is. A választások elkezdődnek . Gon kórházban van, senki sem tudja, hogy föl fog-e épülni. Killua pedig haza indul, hogy kiszabadítsa húgát Allukát, aki félelmetes ereje miatt be van zárva. Viszont Killua tudja, hogy Alluka képessége az egyetlen ami megmentheti barátját

KARAKTEREK

Már egyszer írtam a karakter és a cselekmény központú animékről. Meg arról, hogy személy szerint én mind a kettő típussal meg vagyok elégedve. Viszont! Egy ilyen hosszúságú animében muszáj lennie minimum egy főszereplőnek akibe kapaszkodhatsz. Függetlenül attól, hogy ki mennyire szerette Gont meg Killuát, a Hunter x Hunter ilyen téren nagyon megbukott. Ugyanis rendszeresen megfeledkezik karaktereiről. Az aukciós hosszúrészben Gon majdnem 10 részre eltűnik. Mert akkor ő ott éppen nem érdekes. Hogy kapaszkodjunk bele egy olyan főszereplőbe aki nem magvas lényege a történetnek?

Gon: Nagyon kitartó, kedves és barátságos...akart lenni. Meg akartak alkotni egy példaképet. Ez már csak azért sem lehetséges mert még ebben a világban is lenézik Gont az életkor miatt. Most akkor én, hogy tekintsek rá példaképként? Hiszen nagyon tapasztalatlan, és a gyermeki jegyei rendszeresen előtűnnek. Pl. van egy rész mikor Gon randevúra megy, és kérdezik tőlle, hogy csinált már-e egyáltalán ilyet? Ő meg mondja, hogy csomószor, hiszen a szigetére érkező lányokat mindig körbevezette, akik cserébe mindenféle dologra megtanították. Oké persze ez egy ilyen kis vicces rész, vagy megjegyzés akart lenni, hogy gyermeki szemmel számára a szexualitás egy mennyire lényegtelen dolog, de így nem is tudod őt egy kiforrott férfinak tekinteni. Nagyon kitartónak meg bátornak akarták őt megcsinálni, de mondjuk ki kerek perec ez csak vakmerőség. Persze pozitív hiszen végül majdnem minden önfejúségének az lesz a végeredménye, hogy ő nyer. De nem egyszer sodorja veszélybe barátai életét. Ráadásul felelőtlensége odáig fajul, hogy az ő élete is többször kérdéses lesz. Ezzel nem lenne baj, ezért izgalmas a történet. De nem azért lesz válságos a helyzet mert erős az ellenfél, hanem mert Gon úgy dönt, hogy ő most inkább egyedül harcol....mert csak!!! Ráadásul indokolatlanul erős. Még soha nem harcolt és erre rögtön ő lett a legnagyobb op mester, annak ellenére, hogy mé sosem tanították. Oké az apja egy erős vadász, de a fizikai teljesítmény ilyen szintekig nem tud öröklődni A kedvessége meg egy annyira általános jelző, hogy az nem tud elvinni egy karaktert a hátán. Igen, Gon kedves na és? Rádásul túl kedves! Mindenkihez olyan szeretettel viszonyul, hogy az valami hihetetlen. Így viszont nem tudom különlegesnek venni meg aranyosnak, hogy jaj ő mennyire szereti Killuát, hiszen az utolsó uccai kofához is ugyanannyira kötődik. Gon becsületes, de, hogy így nagyon, és idegesítően. Idei is egy példa: van egy harc. Többen küzdenek. Meg is nyernék már azt a harcot, de Gon inkább elkezdi a csatát előről mert, hogy az úgy tisztességes. Persze ez mind szép és jó csak nem veszi észre, hogy az állítólagos legjobb barátjának pépesre zúzták a kezét. Nem baj Killua szakadjon csak le a kezed, nekem csak a teljes győzelem jó. Ezt az emberek pedig hagyják. Ez számomra elképesztő volt. Szóval ja! Gon nem a szívem csücske. Ha pedig nem bírod a főszereplőt abból semmi jó sem sülhet ki.

Killua: Ő ebből a híres bérgyilkos családból származik ami iszonyatosan izgalmas háttérsztori. Emiatt az ő harci technikájában vannnak nagyon érdekes, bérgyilkos mozdulatok. Killua harc terén abszolót pozitív, Gonnal ellentétben, aki ugyanazt az egy mozdulatot használja. Killua karaktere nagyon jól indult. Megvoltak benne az alapvető emberi érzelmek, és a gyermeki érzelmek is. Killua félt, néha meg is futamodott. Killua el tudta veszíteni a reményt. Killua sírt. Killua szenvedett. Killuában fölépült a szeretet. Viszont volt egy mozzanat ami nekem nagyon tetszett. Nem is tagadhatjuk ők és Gon legjobb barátok, nagyon szerették egymást. Viszont kiderült, hogy a vizsgáztatók Gonnak több pontszámot adtak mint neki, a vizsgán nyújtott teljesítménye alapján. Killua pedig féltékeny volt. Komolyan szeretet ide meg oda. Haragos volt, bizonygatta, hogy ez nem igaz. Szóval annak ellenére, hogy nem volt olyan szimpatikus a karaktere nagyon jól indul. Na de aztán. Nem érdekel ha spojler akkor is leírom. Killuának van egy bátyja, aki egész életében korlátozta őt, és csak azért érezte ezeket az érzelmeket mert a bátyja Illumi egy tűt helyezett az agyába. lgen ez most halálosan komoly. Persze ezután Killua ugyanolyan kiscserkész lett mint Gon.

Kurapica: Az ő bosszuja majdnem olyan érdekes volt mint Killua családja. Itt is volt háttér, és abból kifolyó érzelmek. Viszont neki az egyetlen érzelme a harag éa bosszúvágy volt. Rentgeteg fájdalom volt az ő történetébe. Például ha beteljesíti a bosszúját, hogy fogja magát érezni? Üresen? Még akkor is dühös lesz? Nem Kurapica hatalmas áldozatok révén eljut valahova és ezzel befejezik. Az anime felénél elutazik és csak a végén tesznek rá egy utalást, hogy mi is van most vele. Ezét számomra ő egy nagyon félbehagyott dolog.

Leorió: Őt akarték megcsinálni a vicces, feloldó figurának. Ez néha sikerül néha pedig nem. Néha túl sok, és rossz időben. Pláne itt is az a helyzet mint Kurapicával. Együtt a nagy négyes, hajtanak a céljaikért. Majd Killua kiszabadítása után Leorió elmegy orvosnak tanulni. Néha visszatér, beleesik az események közepébe, kiabál egy kicsit, le van maradva néhány lépéssel majd el is tűnik. Egy családiás figura, aki néha megteremti a hangulatot de sajnos semmi több.

Hisoka: Hiába, Hisoka sem állandó ellenfél. A sztori feléig állandóan ott van. Meg tudjuk, hogy hatalmas az ereje, hogy semmi más nem érdekli az életben csak, hogy erős ellenfeleket találjon. Ezért is nem öli meg Gont, vár amíg igazán erős nem lesz. Viszont tökéletes ellenfél lenne. Ha egyszercsak nem tűnne el. Persze, Gon elutazik egy másik országba, fura lenne ha ott is összefutnának. Nem is tudom, hogy lehetett volna jobban megoldani. A lényeg, hogy Hisokával sem történik semmi. Nem öli meg Gont, Gon se őt. Egyszer megüzdenek az arénában aztán mindenki megy haza aludni. A nagy főgonosz! Köszönjük Hunter x hunter. Mondhatjuk, hogy nem ő a fő ellenfél hanem a hangyák királya, de  akkor miért Gon a főszereplő? Vagy, hogy ez csak az apja kereséséről szól nem pedig egy főgonoszról? Na de akkor keresse az apját ne pedig hülyüljön.

GRAFIKA

Nekem alapjáraton nem volt vele bajom. Viszont nem hiszem, hogy sokan hanyatt dobják magukat tőlle. Elég egysszerű, de nincsenek hiányosságai. Engem néha zavart, hogy a karaktere mindig ugyanaz. Vagyis sok embernek ugyanolyan az arcformája, ugyanolyan kis hegyes az orra, csak a színeken változtatnak, de igazából ez csak akkor feltűnő ha profilból mutatják őket. Amúgy a tájak nagyon igényesek, és nem ismétlődőek. Mikor Gon belép a Greed Islanba akkor a kezdőponttól tényleg leesett az állam. Valamint van benne még néhány nagyon izgalmas illusztrálási forma, mikor elmesélik egy-egy fegyver, hogyan is működik.

VADÁSZ VIZSGA

Pozitívumok: Maga a vizsga halál érdekes. Mindenféle területeket megismerhetünk, jön ez a sok új karakter, nem is tudjuk hova kapjuk a fejünket. Van az egésznek tétje, folyamatosan esnek ki a karakterek, és tényleg nem tudhatod, hogy a végén ki fogja letenni a vizsgát. Megismerjük ezt a sok háttér sztorit, és megtudjuk Gon indíttatását is. Márpedig ha valamihez ért a Hunter x Hunter az a késleltetés. Egyre több mindent tudsz meg Gingről, de sosem lesz teljes a kép.

Negatívumok: Mint már erre kitértem a Hunter x Hunter szereplőgárdája nem felel meg egy never endinges animének, és ez már itt, az első részekben is nagyon erősen kitűnik. A zenék: tudjátok milyen az az érzés mikor megszólalalami nagyon király dal, és tudod, hogy most melyik szereplő fog harcolni. A zene nagyon nagy mértékben tudja befolyásolni a harc jeleneteket. Na itt nincsenek ilyenek. Vagy pedig nem odaillők. Hisokának van egy ilyen spanyolos motívuma. Ami azért elég furcsa a komoly harcok közben.

KILLUA KISZABADÍTÁSA

Pozitívumok: A bérgyilkos család világa kiváló. Kezdve a házörzőktől, egészen a vaskapukon át, egészen a komornyikokig. Ráadásul Gon végre fejlődik. Mindenkinek megvan a harci háttere. Gon viszont egyszerűen csak hihetetlenül erős. Ami eléggé elképesztő ha azt vesszük, hogy semmi féle harci képzést nem kapott. Itt viszont építik a fizikumát rendesen.

Negatívumok: Hihetetlenül elsietett. Alig ismerjük meg Killua világát máris kirántanak belőlle. Ott vannak a családtagok, mindegyik érdekes karakter. Mikor pedig végre elindulna a megismerésük hirtelen snitt és eltűnnek. Mondhatnánk, hogy nem baj ha az anime végén visszajönnek, de nem. Ez viszont több emberre is igaz. A történetüket félbehagyják. A másik ami itt kezd ébredezni az Gon és Killua kínos közelsége. Nem vagyok én semmi elrontója...de yaoi fanok hol bújkáltok?? Csak azért mert gyerekek? Ez igazán nem lehet gond. Az Attack on titan minden férfi szereplőjéről van valami homoszexuáls vagy éppen vérfertőző fanart. Jó gyerekek és ez csak barátság, de attól mert jó barátok vagyunk még nem kell elsírni magunkat hogy a másik milyen tökéletesen nyír füvet. A barátság lehet drámai és gyönyörű anélkül is, hogy ennyire kínos legyen. A Nanában is elhangzanak sikamlós megjegyzések, még csók is csattan, de egy percre sem gondolja az ember, hogy ők egy pár. Mikor Killua azt mondja : Gon te vagy számomra a fény. Közben egymás arcába hajolnak. Ott azért elakadt a lélegzetem.

MENNYEK ARÉNÁJA

Pozitívumok: Az edzések itt elnyerik méltó jutalmukat. Megjelennek az epicus harcok. Mivel ez egy shounen ezért nagyon érdekelt, hogy milyenek is lesznek az első komoly harcok. Azt kell, hogy mondjam tökéletesen megfelelnek az elvárásaimnak. Gont eddig végig ilyen megyek előre és nem gondolkozom csak ütök fiúnak ábrázolták. Elkezdett gondolkodni. Szellemi fejlődés. Hatalmas ugrás. A Fairy Tail fiatal hősei pl Natsu meg Gray ugyanígy kezdik. Van három technikájuk és mennek neki a falnak, még ha szét is veretik magukat. Az idővel viszont nem csak a fizikumuk hanem a logikájuk is fejlődik. Ezt szeretem igazán nézni a harc központú aimékben. Megjelenik ez az új harcművészet, a nen használat. Ez bármennyire is hülyén hangzik de tényleg az aurájukkal harcolnak. Viszont elsajátítanak lülömböző formákat. Kurapicának láncai lesznek. Leorió teleportál. Fantasztikus képességek jelennek meg. Végre látjuk Hisokát harcolni. Megtudjuk mennyire beteg és, hogy bármire képes a győzelem érdekében. Sőt, teljesen természetesnek veszi a vérrel szerzett győzelmet. Ezen kívül megjelenik még egy karakter. Egy kisfiú akinek ugyanaz a nen mestere mint Gonéknak. A fiú már évek óta tanulja a nent. Természetes, hogy hőseink 2 nap alatt túlszárnyalják. Ezt az anime pedig büszkén fölvállalja. Megjelenik a gyermeki érzelem, a féltékenység, a saját magad ostorozása. A tehetség maga alá taszítja a szorgalmat. Mégha ez a való világban nem is igaz, az anime világában megfelelő, hiszen itt tényleg csak az fejlődhet aki tehetséges. Mesterük ki is mondja a nagy igazságot: Olyan mint te csak 100 évente egyszer születik, viszont olyan mint ők csak 1000 évente.

Negatívumok: Oké Gon sokat edzett, de csak három hét alatt. Honnan van ez az iszonyatos fizikum?? Mindenki mondja, hogy jaj mert az apja. Ezt nem tudod örökölni. A nen harc bármennyire is izgalmas, de elég bonyolult. Az anime viszont nem azt a taktikát választotta, hogy a szereplőkkel fedezed fel, hanem egy részben kis rajzok segítségével lenyomják a torkodon. Nagyon száraz és nagyon unalmas ennyi ideig tanulni egy fiktív teknikát. Persze nekik is úgy mond erőszakosan nyitották meg az erejüket, de ez így tényleg nagyon nagyon tömör. Ráadásul ilyenkor csak kapkodjuka fejünket, hogy mi történik, valaki, hogy képes erre. Persze az alkotók meg hátradőltek, hogy de hát ezt már elmagyaráztuk. Nem. A nézők hülyék. Nem ismerik a ti fiktív világotokat. Bele kell őket vezetni mint valami ovodást. 20 részen keresztül nézni ugyanolyan stílusú harcokat is eléggé fárasztó. Bármennyire is epicusak, könnyen megunhatók. Főlleg ha semmi tétjük. Ha Gon veszít szimplán csak nem kap annyi pénzt mint amúgy. Na jól van de nem tudja megvédeni a becsületét. Egy 12 éves gyerekről beszélünk nehogy már ez legyen karrierje csúcsa. Hisoka ennyi. Néha még föltűnik a vége felé, még trolkodik is párat, de soha többé nem fognak megküzdeni. Mi a tököm van vele? Él-e vagy holt?? Megöli majd végül Gont, vagy jobban élvezi a fejlődését? Hát ez már a képzeletemre marad.

AZ AUKCIÓ

Pozitívumok: Zenék. Jó zenék. Néhol fantasztikus zenék. Egy helyen még meg is könnyeztem. Kurapica megkapja a harci zenéjét ami nagyon ütős. Többször nem lesz rá szüksége mert ezután ő sem szerepel. Miért is szerepelne? Hát csak egy főszereplő. Visszatére, van neki egy láncos harca ami az egész anime csúcsa harcok terén. Ráadásul még tétje is van. A pókok vagy fantomok itt kapnak először arcot. Ha valamihez ért ez az anime akkor az a késleltetés. Nagyon jó, hogy itt látjuk meg őket először. Izgalmas karakterek. Szuperek a képességek. A pókok között hatalmas az összetartás. Nem is egyszer szorult össze a szívem, pedig kegyetlen gyilkosok. Killua és Gon a nyálas szövegeivel megirigyelheti ezt a hihetetlen összetartást. Ők felelősek a rekviemért. Ha másért nem is de azért érdemes megnézni az animét. Nem akarom lelőni, hogy kiért és milyen formában szól ez a rekviem de egy nagyon emlékezetes pillanat maradt a számomra.

Negatívumok: A harcok itt is hihetetlenül el vannak nyújtva. Elindul egy csata, egyre többen kapcsolódnak bele és így hirtelen kapunk egy 5 részes harc jelenetet amiben azt se tudjuk, hogy kik vannak és miért? Én vagyok a legerősebb. Meghalsz! Én még erősebb vagyok. Te is meghalsz! Kicsit egyhangú egy időután. Mégis hova a mákba tűnt Gon és Killua??? Hol vannak? Ha Leorió és Kurapica eltűnik azt még könnyebben földolgozom, de elvileg Gon a főszereplő. Nem írhatjuk ki a főszereplőt 20 részre csak azért mert most nem az ő harcuk folyik. Aztán persze Kurapica is eltűnik. Még végig sem viszi az akaratát, a bosszúját, de lejár a hosszú része és már mehet is. A hatalmas főellenségre, a pókokra ez ugyanúgy igaz. Most tényleg? A legnagyobb gyilkos csapat, szépen hazamegy a kis városkájába és ott éldegél békésen, meseszép.

GREED ISLAND

Pozitívumok: Killua elsajátítja az ő önálló nen képességét. Ez azért sikerült jól mert egyszerre demonstrálja az erejét, és a szörnyű gyermekkori kínzásait. Ráadásul a nézőkkel fedezi föl ennek az új képeségnek a lehetőségeit és határait. Így kellett volna a nen megismerése is, így nem kapkodtam soha a fejem, hogy most erre mégis, hogyan képes. A játékban ismerik meg a mesterük mesterét Bisukét. Itt történik meg az első igazi nen edzés, ráadásul Bisuke szerepe is lelkesítő, ilyen egy igazi edző, szadista, kemény és édes. Az animének lesz humora. Jézusom kb 70 rész kell hozzá, de végre elkezdték kihasználni a helyzet és a jellemkomikumokat. Hisoka perverz. Ezt eddig is tudtuk, de végre kihasználják a perverzióit. A játék világa néhol nagyon SAO-s volt. Különösen a kezdő kép. Viszont nekem nagyon tetszettek a játékszabályok, a csalók, stb. 

Negatívumok: Már megint ez a magyarázat. Miért nem lehet a játék szabályit a játék közben megismerni? Miért kell egy részbe belesűríteni minden információt. Ez olyan kivételesen unalmassá tud tenni néhány részt, hogy az valami hihetetlen. Bisuke itt veszi föl először a harci alakját, amitől azt várnád, hogy op lesz, vagy minimum látványos. Viszont inkább kínos és kellemetlen számomra minden harci mozdulat. Túl sok nent használnak. Persze még tanulják az egészet, de maga a nen gyakorlás nem túl látványos, sem az ha beszélnek róla. Egy fél órás meditációs gyakorlat zene és minden nélkül túl hosszú. Gon becsületessége már már iszonyatosan idegesítő. Emberek életét kockáztatja csak azért, hogy elmondhassa magáról, hogy ő bizony teljesen becsületesen nyílt csatában harcolt minden logika és trükk nélkül. Milyen főhős az ilyen? Nálam Gon itt vágta el végig magát. Hisokának és a pókoknak lesz egy eléggé nagy összetűzésük. Eddig oké. Itt meg már olyan bájosan csevegnek mintha legjobb barátok lennének. Nem túl logikus.

HANGYÁK

Pozitívumok: A hangyák fejlődésébe ivódik egy mellékszál. Valamennyire muszáj lelőnöm. Az első áldozatuk egy testvérpár, akiknek betekintést nyerünk az életükbe, aztán, hogy a hangyákban, hogy él tovább a tudatuk. Megható. Komolyan mndom. Itt már semmi érzelemre nem számítottam aztán behoztak egy olyan szálat, hogy csak na. Tegye föl a kezét aki száraz szemmel végig tudta nézni mikor anya és lánya újra találkoznak! Itt is nagyon ügyesen folyik a várakozás. Eltelik 10 rész, aztán 20, 30, és a király még mindig nem születik meg. Először csak a parancsnokok, a testőrök, majd a király. Ezért egy atalmas hiba, hogy az openingbe beleteszik. Persze nem a kinézet a fontos, de szerintem sokkal hatásosabb lett volna ha nem csak a jelleme a kérdéses. Killua felnőtt. Persze sosem volt gyermeteg karakter, de nagyon megjegyeztem itt a hidegvérét. Elkezdett gondolkodni, és helyesen cselekedni. Ez már tényleg nagy spojler lenne de van benne egy egészen meglepő és izgalmas haláleset. Még sok más megható motívum van ebben a hosszúrészben. Pl sokszor emlegetik, hogy a jó vadászokat szeretik az állatok. Megismerkeünk egy hatalmas könyörtelen vadásszal, aki minden kóbor kutyát megetet aki csak az útjába kerül. Van aki gyermekkorától kezdve kutyákkal él. Az állatok pedig tudnak hozni megható pillanatokat. Születnek új barátságok is. Killua és egy hangya kapcsolata volt még kiemelkedő. Az illető félig polip, van egy nagyon megható monológja arról, hogy a polipok olyan rondák a tintahalak szépségükkel pedig olyanok mint az Istenek. Ez komolyan van véve, és nem tudja a néző nem komolyan venni. A hangyák királyának lesz egy meglepően szoros kapcsolata egy vak kislánnyal, kicsit hatásvadász de még belefért nekem. Itt is visszatér egy halvány kis humorérzék, mikor Gon elmegy egy randira és kiderül a rutinossága. Tökéletes föloldás volt, egy nagyon jó helyen ráadásul.

Negatívumok: Iszonyatosan gusztustalan. Most bocsánat de mikor ott van egy félkarú 2 méter magas hangya akinek átszakítják a beleit az nekem már sok. Nem vagyok én finnyás, de a kinézetük tényleg eléggé taszító volt. Amire valószínűleg ők is ráéreztek mert próbálták egyensúlyozni. Inkább hasonlítottak az újszülöttek már az emberekre, vagy állatokra, de mindegyik megmaradt az emlősnél és ez nekem nagy felüdülés volt. Én nem értem hova ez a fene nagy arcuk. Olyan békésen beszélgetnek a halál torkába, hogy az valami elképesztő, és akkor csodálkoznak ha meghal valaki. Nem! Ha elkezdesz magyarázni a csata közepén akkor ne csodálkozz ha levágják a kezedet. Killua vonzódása itt már komolyan kínossá vált. Amikor megtudjuk, hogy Gonnak már volt dolga nővel, akkor erre Killua azt reagálja, hogy neki nem volt és nem is kell mert itt van Gon. Persze mondjuk néha, hogy egy igaz barát többet jelenet mint száz szerető de azért na! Ez már tényleg kétes értelmű volt. Iszonyatosan hosszú. Ez a történetszál majdnem 70 részen keresztül tart, nagyon beleuntam. Persze várakozás, meg nagyon szépen föl van építve, de mára hajamat téptem, hogy miért tökölnek. Ráadásul az utolsó 40 rész 5 percet foglal magában az anime idő szerint. Ez meg emberi ésszel nem fölfogható, hogy mégis, hogyan lenne ez már csak 5 perc. Még jó, hogy nincs így semmi karakterfejlődés. Ráadásul mikor már azt hinnéd, hogy vége, akkor az anime csak átver és még onnan van vagy 15 rész, hogy sznvedj tovább, elkezdik a nulláról újra. Lehet túl konzervatív vagyok, de bármennyire is hosszú az ellenségünk neve, nem becézgetjük. Mit szólnátok ha  a Harry Potter közepén Harry megszólalna, hogy na akkor most megyek és megölöm Voldit. Eléggé ésszerűtlen. Nem kell 5 szótagos nevet adni a szereplőknek és akkor máris helyben vagyunk. Gon logikája megakad. Lesz egy technikája, egy ökölcsapás, és végig azt látjuk. Iszonyatosan bosszantó hiába csinálja egyre nagyobb erővel attól még ugyanaz. A részek elején és végén mindig van egy kis kommentár. Tök jó én nagyon szerettem. De itt!!!! Konkrétan az egész részben nem volt más csak kommentár. Tessék párbeszédeket írni kedves mangakák!

ELNÖK VÁLASZTÁS

Pozitívumok:  Ez csak egy befejező lezáró rész. Behoznak egy nagyon jó új karakter Allukát, Killua testvérét. Valamint végre megjelenik Ging, aki pontosan olyan flegma mint vártuk. Mind a két karakter belevaló.

Negatívumok: Duma! Duma! Duma! Nem kell a kommentár, nem érdekel, egy kicsit sem. A lezárás hanyag, a szereplők eltűntek és többé nem jöttek vissza. Elvarratlan maradt a legtöbb szál. Nem történt karakter fejlődés. Gon ott van ahol elindult. Ezzel még nem is lenne baj, de ez az anime kihúzta azt a bizonyos gyufát. Volt benne néhány szép haláleset, kellettek is bele, szomorú de be kell vállalni. Erre visszahozzák őket!!!!! Mekkora hülyeség ez jézusom. Ennyire nem mernek válllani konfliktusokat?? Miről szólt ez az anime? Utazni jó??? Köszönöm HxH. Utazni jó!

ÖSSZEGZÉS

Eddig összegeztünk szóval csak röviden. Srácok ez egy gyerek anime. Ha van 13 év alatti rokonod, vagy te vagy 13 év alatti akkor biztos vagyok benne, hogy pompásan fogsz szórakozni. Ha pedig már a 20-as éveid felé tartasz akkor nem nem nem és nem. Kövezzetek meg de nem!!! Érdemes megnézni, nem bántam meg, de ez a vég fölháborító. Viszont ha pár évvel ezelőtt nézem, gyermeki szemmel akkor biztosan imádnám.

10/7.5

Következő: Code Geass : Hangyaku no Lelouche

Ajánló
Kommentek
  1. Én