Akuma no Riddle

Egy ujjal sem értek hozzá Ichinose Haruhoz

MERÉNYLŐK AZ OSZTÁLYBAN

Erről valószínűleg mindenkinek rögtön az Assassination Classroom ugrik be, amely hatalmas sikert aratott merénylő osztályával. Na persze ez egyáltalán nem azt jelenti, hogy máshogy nem is érdemes megközelíteni a témát, esetleg egy sokkal ellenségesebb környezet megteremtésével. Persze ezzel a műfaj el is veszti könnyedségét, és valami sokkal súlyosabbat, félelmetesebbet és persze feszültebbet teremt. Ami végső soron sokkal jobban illik egy olyan osztályhoz, aminek minden tagja bűnöző. A kérdés már csak az, mit akarnak elérni a készítők? A merénylőket szeressük és nekik szurkoljunk, tehát kívánjuk a célpont halálát? Vagy szeressük meg a célpontot, és izgoljunk a túléléséért. 

TÖRTÉNET

Azuma Tokaku egy bérgyilkos családból származik. Őt magát is úgy nevelték, hogy pénzért gyilkoljon. Profin, gyorsan, egy nyom vagy kérdés nélkül. Azuma azonban felkérést kap, hogy csatlakozzon a tézenhárom fős fekete osztályhoz. Azuma már ekkor tudja, hogy feladata az lesz, hogy el tegyen valakit láb alól, sőt már azt is sejti, hogy kicsodát. Osztálytársai mind nagyon maguknak valók. Első perctől lehet látni, hogy mindegyikük kezéhez vér tapad. Kivéve egy lányt. Ichinose Haru kedvességével azonnal elbűvöli Azumát. Az első nap a diákok megkapják a feladatukat. Az év végéig meg kell ölniük Ichinose Harut. A merénylőnek el kell küldenie figyelmeztető kártyáját Harunak, innentől kezdve negynevnyolc órája van, hogy végezzen a lánnyal. Ha nem sikerül el kell hagynia a fekete osztályt, többször nem próbálkozhat. Ha viszont sikerrel jár akkor lehet egy kívánsága amit a szervezők teljesítenek neki. Ez az ajánlat mindenkit felcsigáz kivéve Azumát, aki kijelenti, hogy ő meg fogja védeni Harut minden áron. Teljes a felállás, egy célpont, egy védelmező, és tizenegy merénylő.

GRAFIKA

Megteremti ezt a sötét, gazdag, rothadó alaphangukatot. Minden rohad ami fénylik. Bár az iskola fantasztikusan felszerelt, és elképesztően gazdag, még egy magánsulihoz képest is, mégis mikor leszáll az éj, és megindulnak a merénylők, láthatjuk, hogy milyen tökéletes is számukra ez a terep. Sokféle harcmodort mutatnak be a különböző emberek, így a harcok sem válnak monotonná és unalmassá. Szép a kontraszt Azuma és Haru között, a kék és a piros szín használata. A hatalmas vészjósló szemekkel pedig remekül kifejtik, hogy melyik lány az akitől tényleg érdemes tartani.

SZEREPLŐK

Azuma Tokaku: Ő a páros "férfiasabb" tagja. Azuma igazán szótlan, magának való, morcos, kissé fiús lány. Bár nagyon érti a merénylés természetét, de még sosem ölt igazából embert. Ő a családja nagy reménye. Mindenki félve tekint rá, hiszen ő egy igazi Azuma. Keveset beszél, nem nagyon fejezei ki az érzelmeit, és senkiben sem bízik. Nem szeret közeledni az emberekhez, és még Haruval is megtartja néha azt a bizonyos három méter távolságot. Viszont senki sem tagadhatja, hogy ő az osztály legrátermettebb tagja, nem tudja őt csak úgy akárki legyőzni.

Ichinose Haru: Kétségkívül Haru nagyon kilóg a gyilkos osztályból. Bár már sokszor találkozott a halállal, de sokkal ártatlanabb mint itt sokan mások. Még a merényletek ellenére is megpróbál jól kijönni az emberekkel. Még ha rosszul is esik neki, és félelemmel tölti el mikor megkap egy értesítőt, Haru akkor sem veti meg az őt levadászni kívánó személyt. A legjobban persze Azumához ragaszkodik, akit egy idő után pont annyira elkezd félteni, mint ahogyan Azuma félti őt.

Mizurogi-sensei: A feket osztály osztályfőnöke talán az egyik legszerethetőbb karakter. Mizurogi tanár úr még nagyon fiatal, és elképesztően optimista. Pontosan ezért választották őt egy ilyen osztály élére. Egy olyan embert aki a végsőkig kitart egy fogyatkozó osztály élén. Mizurogi folyamatosan lépéseket tesz annak érdekében, hogy jó légkört tudjon biztosítani a diákok számára. A legmeghatóbb és szomorúbb pillanatok azok, mikor a sensei értesül egy újabb diák elmeneteléről. Ő viszont kitart, és a végsőkig viszi ezt az osztályt.

NEGATÍVUMOK

Mivel minden merénylő sorban követte egymást, és tudtuk, hogy milyen hosszú az anime, ezért egyértelmű volt, hogy maximum az utolsó járhat sikerrel. Így tulajdonképpen főleg az elején lévő merényletek eléggé téttelenné váltak. Amivel igazán nem lenne gond ha a nézők nagyon megszeretnék Harut és Azumát, vagy legalábbis átéreznék a helyzetüket. Viszont az a szomorú felállás alakult ki, hogy a többi merénylő sokkal szimpatikusabb és érdekesebb mint Haru, a múltjuk és a származásuk is sokkal érdekesbb, ezért szívesebben ismertem volna meg az ő történeteiket részletesebben. Haru és Azuma két elképesztően sablonos karakter. Az utolsó pillanatig reménykedtem benne, hogy Azumával történni fog valami, és egy kicsit levetkőzik ebből a szótlan, mindig mufurc karakteréből, de sajnos ez nem sikerült. Haru pedig annyira édesnek és kedvesnek próbál tűnni, hogy már mindennek látszik csak éppen annak nem. Szóval a párost egyáltalán nem sikerült a szívembe zárnom. Ráadásul próbáltak valami furcsa yuris vonalat beletenni a történetbe. Ami persze egyáltalán nem baj, inkább csak a kivitelezése. Látszólag a két lány közt egyáltalán nincsen semmi vonzalom, vagy érdeklődés, aztán hirtelen mégis elcsattan egy "életmentő" csók. A merényletek bosszantóak. Majdnem az összes merénylet hibátlanul van kivitelezve, mindegyik lány valami olyan hülyeségen csúszik el ami miatt el sem hiszem, hogy profi bérgyilkosok. Például elkezdenek monologizálni mikor pontosan jól tudják, hogy kevés az idejük. A legtöbbjük játszadozni akar Haruval, ami eléggé furcsa ha azt nézzük, hogy egész életükbe a gyorsaságot és a percizitást tanították nekik. Ha pedig valaki mégis gyorsan és pontosan akar vele végezni akkor Azuma mindig ott terem a semmiből. Ami viszont megbocsájthatatlan az az anime befejezése. Mindenféle spoilert elhanyagolva mondhatom, hogy tudtam, hogy ez a nyálas hollywoodi befejezés fog bekövetkezni, de nem akartam elhinni.

POZITÍVUMOK

Ügyesen osztották be, hogy melyik merénylőről mennyit tudjunk. Nem voltunk túlterhelve az információkkal, de kicsit mindegyik szereplő személyesebbé vált ezektől a kis morzsáktól. Főleg az elején tartottam attól, hogy mindenki majd megpróbál rajtaütni Harun. Lesz egy kis kergetőzés, aztán jön a felmentő sereg. Szerencsére ez nem így lett. Voltak nagyon ötletes és izgalmas merényletek is. Voltak kevésbé kiterveltek, de pont így volt jó ez az összetétel. Biztos mindenkinek kialakul egy idő után, hogy melyik a kedvenc merénylő, és, hogy mit akar tőle. Végre egy lezárt anime. Végigmentünk mindenkin, kiderültek a nagy titkok és csavarok, le lett zárva a történet. Így is kellett ennek lennie, nem nagyon lehetett volna ezt tovább húzni. Remekül ki volt találva Mizurogi-sensei karaktere. Néha már őt jobban sajnáltam mint a tanulókat, hogy nem érti mi történik. Egy lelkes, vidám osztályfőnök, aki visszabillenti a dolgokat. Ha néha elfelednénk, hogy ez amúgy egy gimnáziumi osztály, akkor Mizurogi emlékezteti rá a diákokat és a nézőket is. 

AJÁNLÁS

 Ez tipikusan az az anime, ami nagyon jó is lehettt volna ha nem olyan a vége amilyen. Ettől függetlenül akinek megtetszett a történet annak feltétlenül ajánlom, mivel ez pont annyi mint amit az ismertetőben ígért, se több se kevesebb. Jó harcok, sok érdekes karakter, és hát aki bele tudja képzelni akkor még egy kis tini lány szerelem is van benne. Viszont nincsenek nagy csavarok, hatalmas végkifejletek, vagy éppen meglepő történések. Én a magam részéről jól szórakoztam.

10/7

Következő: Charlotte

 

Ajánló
Kommentek
  1. Én