Guilty Crown

KAMU TUDOMÁNYOK

A fantasy és sci-fi animék általában az új világok megteremtésével új tudományokat és a kultúrákat is hoznak létre. Ez alől a Guilty Crown sem kivétel aminek egy nagyon komoly új biológiai rendszert kell fölépíteni az alapokhoz. A kultúrával általában nem szokott baj lenni. Hiszen az anime történetébe könnyen be lehet építeni egy már létező kultúra átformált változatát amit így mi egyszeri kis földi lények be tudunk fogadni. A kamu tudományokkal viszont már más a helyzet. Mivel nem biztos, hogy minden néző jártas a meta-fizikában ezért veszélyes a kiterjesztett elméleteket anime síkra vinni, maximum nagyon lebutítva. Számomra a Darker than black is itt bukott meg. Elmagyarázhatod nekem a fegyverkészítés kibővített változatát, de ha még az alapokkal sem vagyunk tisztában akkor az egész történet egy nagy katyvasz lesz. Sajnos ezalól a Guilty Crown sem kivétel.

TÖRTÉNET

A jövőben járunk. Pár évvel ezelőtt a békés világban karácsonykor kitőrt a rejtélyes apokalipszis vírus. Ezt ma már csak az emberek elveszet karácsonynak nevezik. A vírus következtében az emberek megkristályosodtak és a testük elenyészett a szélben. Ám hála az SZHLP-nek akik kifejlesztik a védőoltást, Japán ismét visszatérhet régi megszokott életébe. Ám az SZHLP korlátlan uralma Japán fölött nem mindenkinek tetszik. Történetük főhőse Shu egy nap véletlenül belekeveredik egy terrorista csoport (sírásók) harcába. Itt ismeri meg Inorit személyesen, aki kedvenc együttesének az Egoistnak az énekese. Fölfedezi, hogy a lány is a Sírásók tagja és segíteni próbál idoljának aki neki ad egy erőt, a irályok erelyét. Ennek segítségével Shu kitudja emelni az emberek voidját, ami nem más mint a szívünk formájából alakult szinte legyőzhetetlen fegyver. Shu kénytelen csatlakozni a Sírásókhoz, ám, ahogy egyre több titok tárul föl előtte rájön, hogy ő nem csak egy egyszerű fogaskerék ebben a történetben.

GRAFIKA

Az anime viszonylag új grafikával dolgozik. A karakter kidolgozások nagyon szépek. A csatán pörgős ritmusát könnyedén fölveszik a szereplők. Bár néha a távolról muatatott emberek mozgása kissé darabos, nem különösebben zavaró, mivel sok a közeli jelenet. A voidok kiemelése és a velük történő harc is elég látványos és nagyon igényesen kidolgozott. Ez egy nagyon szép grafika.

KARAKTEREK

Shu: Bevallom eleinte nem kedveltem Shut. Sőt nem hiszem, hogy sokan kedvelték. Ugyanis ő egy tipikus Yukki, Ganta, Kaneki karakter. Az a srác aki nem viseli férfiasan a megpróbáltatásokat. Ami persze teljesen érthető. Miért akarnál 17 évesen belekeveredni egy háborúba és emberek szívében turkálni, vagy esetleg az életükkel játszani. Viszont mint a jól működő karakterek Shu is képes viszonylagosan fölállni. Nála ez állomások sorozata. Éri őt egy hatalmas tragédia ami után kipróbálja még a zsarnoki életet is, de végül rátalál önmagára. Ám eközben is vannak megrendülései, botlásai, például Hareval amik nagyon szépre sikerültek. Shu karaktere számomra nagyon pozitív és jó élmény volt. Az anime végére szerintem sokunk a szívünkbe zárta.

Inori: Nagyon szép a hangaj....jók a dalai.......és enyi amit el tudok mondani. Inori a legfölöslegesebb karakter ebben az animében, pedig vannak egy páran. Mi? Na mondjátok meg mi értelme van a jelenlétének? Bele kell vinni egy szerelmi szálat, hogy Shu ne legyen egyedül? Hát hemzseg ez az anime a szimpatikusabbnál szimpatikusabb női karakterektől és egy ilyen semmi karaktert akar magának? Inori nem csak unszimpatikus, idegesítő, de még jelen sincsen. Konkrétan nem beszél, nem harcol, nem csinál semmit. Ül és néz ki a fejéből. Ja még néha lever pár embert. Tudom, tudom ő az idol, de ez egy remek bemutatása annak, hogy Shu beleszeret Inori dalaiba a csj meg egy semmi belül. Ennek a szerelmi kapcsolatnak semmi értelme mert nem viszi előrébb a cselekményt, de még csak ki sem színesíti.

POZITÍVUMOK

 Van egy nagyon jó főszereplőnk. Shu igazából majdnem minden kritériumnak megfelel ami által követendő példává válht. Ezen felül van még néhány nagyon ígéretes és szóakoztató mellékszereplő. Például Hare, aki hibái ellenére odaadóan szereti Shut és kitart mellette, büszkén viselve minden meglázást és visszautasítást. Nagyon szépek a visszatekintő történetek Shu gyermekkorába. Például mikor az anyja elmeséli, hogy hogyan is éltek ők hármasban, vagy a megismerkedésüket. Shu vívódása az egyetlen ami engem igazán lekötött. Hiszen nagyon meghatározó és átérezhető a fájdalma. Egyszercsak belecsöppen egy ilyen csatába, amit nem is igazán tud, hogy ki ellen kéne vívnia. Benne van az Inori iránti vonzódás s a közösségbe való vágyakozás, de ugyanakkor megszólal benne a kispolgár is, aki nagyon szeretne visszamászni a kis vágószobájába. Aztán van a számomra katartikus fordulat. Shu a nagy tragédiák nyomása miatt úgy dönt erőszakosan ragadja meg a hatalmat. A kiborulása, ahogy kitépi Inori szívét, már már erőszakhoz haonlító motívumokkal, hátborzongató és nyomasztó minden pillanata királyságának. Shuval nagyon meg vagyok elégedve. Már régen láttam olyan gyönyörű anime nyitányt mint ez. Ahogy össze vágják az Inorit hallgató Shut és a menekülő Inorit az valami fantasztikus. Borzasztóan erősen kezd ez az anime, nagyon ígéretesnek tűnt...de megtévesztett.

NEGATÍVUMOK

Nem is tudom, hogy mondjam el de ennek az animének SEMMI ÉRTELME. Miről szólt a Guilty crown? Mire akart megtanítani vagy ráébreszteni? Arra, hogy lehet szertni egy olyan embert is akinek nincs lelke??? De kezdjük a legelején. Tulajdonképpen az alap sztori sem olyan izgalmas hiszen nem tudjuk miért alakul meg ez a felkelés? Ahogy arra rá is világítanak olyan emberek ellen lázadoznak akik visszaadták nekik az életet. Persze ez az alapja Shu csapongásának is, és így talán még átérezhetőbb. Én viszonylag romantikus alkat vagyok, szeretem a kis aranyos romantikus történeteket, ezért számomra az egy tökéletes felállás, hogy egy alapvetően komoly animében van egy szerelmi föloldás. Inori és Shu a világ legrosszabb szerelmes párja. Miért szereti Shu Inorit? Persze ő az idolja és rajong érte, de mitől lesz az imádatból szerelem? Attól, hogy Inori ott van mellette? Nos az nem sokat tesz hozzá hiszen nem szólal meg. Csak követi Shut mint valami engedelmes kis kutya de ezen felül nem ad életjelet. Az egyetlen komolyabb megnyilvánulása az mikor átveri a fiút az anime elején, hogy nehogy elárulja őt. Shu mellett ott van végig a szerelem lehetősége olyan lányokkal akiknek van arcmimikájuk, érzelmeik és karakter fejlődésük. Mikor kiderül, hogy Inorinak nincs lelke..hupsz szpojler, inkább az lenne az ha azt mondanám, hogy ennek a lánynak van valami a tetsén belül. Ne aggódj nincs. Tehát az egy megható dolog mikor elmondja neki még is miért sikerült Shuba beleszeretni de ez már fordítva nem törénik meg. Ráadásul a csajnak nem lehet más hangja mikor énekel meg mikor beszél, de ez még a legkisebb baj. Nem is szeretném részletezni ezt a tudományos baromságot amit beletesznek mert iszonyatos nagy hülyeség. ISZONYATOS!!!!!!!! Viszont én megszerettem ezt az animét....aztán jött a vége

szpojler

Miért akarná egy csoport elpustítani a világot úgy, hogy ők is meghaljanak? Kb. öngyilkos merénylők ellen harcolnak a hőseink, de mit akarnak ezzel? Van ennek valami vallásos utalása vagy csak megőrültek? Nem tudom mert ez valamiért senkit sem érdekel és senki sem kérdez rá az okokra. Na de a vég....kezdem: Hogy tud Inori megjelenni? Miért lehet két kard ha az teljesen személyes? Mi történt Gaial? Mi van Shu húgával? Hogy szívja be magába a vírust? És az miért csak Inorit öli meg? Miért hal meg Inori? Mitől vakul meg Shu? Miért van az, hogy emberek élvezik ezt az animét

AJÁNLÁS

Gondolom nem titok, hogy szívesen kihagytam volna az életemből ezt az élményt, de sokaknak tetszik szóval mindig fönt áll a lehetőség, hogy én vagyok a hülye. Akiket nem annyira zavarnak a logikai hiányok és a bűn rossz karakterek azok még élvezhetik is. Hiszen Shu okoz néhány nagyon jó pillanatot.

10/6.5

Következő: Toradora

Ajánló
Kommentek
  1. Én